Sziasztok!

Két részre oszlik a blog. Az egyik a mesék, amiket igyekezni fogok elkülöníteni a többi írástól. A Ronda mesék mindegyikében valamilyen úton módon feltűnik egy Ronda nevű, alakváltó erdei lény, akit bosszantanak a mesék főszereplői és mindegyiknek beleavatkozik az életébe. (Kivéve a Pipacshercegnőben, ahol csak említést tesznek róla és felfedezzük, hogy némi sárkányvér is folyhat az ereiben).
Az oldal másik része minden másról szól, ami épp megragad és foglalkoztat.

MESÉK

Részemről Ronda a változást vagy annak a lehetőségét jelenti, amit nem minden ember szeret, mert legtöbbször fájdalmas és küzdelemmel jár. A mesék szereplői beleragadtak egy körbe*, ahonnan hitük szerint nincs kiút, el kell fogadni az életüket úgy, ahogy van. 
Narancs macska környezetének sikerült még kölyökkorában leépítenie az önbizalmát, így elhitte magáról, hogy semmit sem ér az életben, a világtól pedig elmenekült a lustaság szigetére. Végül esélyt kapott a változásra és állta a sarat. Maga is meglepődött, hogy valójában mi mindenre képes.
A három szikla fivéreinek sorsa az örökös, gyerekes civakodásban merült volna ki. Szüleik halála után húguk vette át az anya szerepét és ők ebbe még felnőttkorukban is belecsimpaszkodnak. Férfi létükre még mindig nem adták a fejük házasságra, az édes, kicsi Almának akarnak inkább megfelelni. Megadatott ugyan nekik, hogy felnőjenek, testvérként bánjanak egymással és felelősséget vállaljanak tetteikért és szavaikért, de elbuktak.
Sopánka, a "kedvenc" embertípusom, aki számtalan lehetőséget kap az élettől, mégsem akarja észrevenni, inkább az áldozat szerepében akar tetszelegni. Ő meg sem próbált változtatni semmin.
Végül, de nem utolsó sorban a Pipacs hercegnő. Ebben a mesében ugyan nem jelenik meg Ronda, csak egy festményen látja a kislány, de ez sem véletlen. A változás bennünk van. Nem mindig adatik meg, hogy valaki odamegy és jól a hátsónkba rúg, hogy kinyíljon a csipánk: mi magunk döntünk a sorsunk felől. Akarunk-e menekülni a problémáink elől, áldozatok lenni, sajnáltatni magunkat, sértve érezni magunkat, vagy foglalkozunk a gondjainkkal és próbáljuk megoldani, felállunk a "trónszékről" és cselekszünk, megmutatjuk a világnak, mennyit érünk valójában, és megbocsátunk másoknak azért, amit velünk tettek/ránk mondtak.
Bufó helyzete kicsit más mint a többieké. Inkább azt mutatja meg, hogy változni nem mindig szükségszerű. Ha boldog vagy úgy, ahogy vagy, akkor nem kell változnod azért, hogy más szemét ne bántsa a létezésed. Bármit teszel, bárhogyan élsz, teljesen mindegy, mert mindig lesz valaki, akinek nem fog tetszeni, hogy nem az ő értékrendje szerint cselekedsz.

(Ronda: spanyolul kört jelent. Gimnáziumban spanyol szakra jelentkeztem, de máshová vettek fel, ezért mindössze két szót tudok csak spanyolul: ronda [kör] és rojo [vörös])*

 NEM MESÉK

Bolondok tornya: Belevágtam egy hosszabb történetbe, aminek eddig az első részével lettem készen. Rettenetesen nehéz olyasmiről írni, amiről elenyésző a személyes tapasztalatom (egyenlőre, de néha már majd megbolondulok én is). Az elmebaj tipikusan az a téma, amit addig nem értesz, amíg át nem élted. Bár minél jobban belemélyedsz, annál inkább észre veszed, hogy egy őrült és egy normális ember között nem is olyan egyszerű különbséget tenni. Az utcán találomra 10 emberből kilencet felvennének a pszichiátriára, állítom. Előre leszögezem, hogy ez az írás szórakoztatásra készül, nem másra, ezért néhány helyen szándékosan el fogok rugaszkodni a valóságtól.

Valahol, egy elhagyott, távoli helyen áll egy ódon kastély. Akit otthagynak, az sosem tér vissza onnan, sem élve, sem holtan. Aaron, aki még kisfiú, együtt él szüleivel és mostohatestvérével, kertvárosi otthonukban. Szép házuk van, nagy autójuk, apu keres annyit, hogy eltartsa az egész családot. Mindenki azt gondolhatná, hogy csodálatos életet élhetne ez a gyermek, csak hát ezek az anyagilag jól tartott kölykök folyton szenvednek valami kitalált ürügy miatt, hogy mindenki rájuk figyeljen és sajnálja őket! Aaron ugyanis nem jár ki játszani a többi gyerekhez, nem néz TV-t, nem hallgat zenét, még csak nem is beszélget senkivel. Pedig egy évvel ezelőtt még olyan aranyos gyerek volt, most meg egyik napról a másikra arrogáns, beképzelt hólyaggá vált. Ezt gondolják róla a szomszédok. Azt viszont senki sem láthatja, ami valójában történik, a színfalak mögött. Ugyanis nemsokára a Smith házaspár boldogan és megkönnyebbülten fog megválni, túl nagy teherré vált gyermekeiktől.

Belső önmagad: Amit mutatunk a világnak sokszor szöges ellentétben áll azzal, amit belül valójában érzünk és mondani szeretnénk. Vajon milyen lenne a világ, ha mindenki hangosan kimondaná a belső monológját? Ha ez megtörténne a rövidke kis irományban, valószínűleg már az elején verekedésbe torkollott volna az egész. Mennyire jól esne, ha néha az emberek mondanának olyanokat egymásnak, mint az "elnézést", a "köszönöm" és olyan még olyan szavakat, amikkel azt éreztetik a másikkal, hogy értékes ember, szükség van rá az életben. Ám a valóságban ez nem így működik, ezért lett olyan a mű, amilyen.

Jövő Hét: Erről nem tudok sokat mondani. Néha elönt az az érzés, hogy erre tartunk. Szeretném, ha a Jövő Hétnek is lenne később folytatása és új cikkekkel gazdagítanám az oldalt.

MAGAMRÓL

Ez az első blogom. Egyelőre fogalmam sincs, jól vagy rosszul csinálom-e amit teszek, ezért ha erre tévedtél, kérlek, valami észrevételt küldj vissza nekem! Ha az a véleményed, hogy hagyjam abba az egészet, mert nincs tehetségem, szánj meg pár szóval és mondd el nekem, mert tudnom kell róla! Annyival tisztában vagyok, hogy nem jó, de ha kifejezetten rossz, azonnal abbahagyom! Ezenfelül (ha van értelme) elfogadok segítséget az oldal beállításaival kapcsolatban, például, miért csinál fura dolgokat, amiket nem is akartam: átszínezi a betűket, öklömnyi hézagokat dob ki enternél, nincs betűméret beállítás, néha hosszú í betű sem. Az sem világos, miként pakolhatnám mappákba az írásokat úgy, ahogy én szeretném. Nem szégyellem bevallani, hogy minden téren amatőr vagyok.

Előre is köszönök mindenfajta segítséget!

Üdvözlettel:
Ursa

Ui.: Minden kép és fénykép a sajátom!